~~~~~ K ö s z ö n t e l e k   L ő r i n t é n, egy eltűnt falu weboldalán !!! ~~~~~

Díjátadás

A Néprajzi Múzeum épülete

A Néprajzi Múzeum épülete

A Néprajzi Múzeum épülete

A Néprajzi Múzeum épülete

A Néprajzi Múzeum épülete

Díjátadás - 1

Díjátadás - 2

Díjátadás - 3

Díjátadás - 4

Díjátadás - 5

Díjátadás - 6

Díjátadás - 7

Díjátadás - 8

Díjátadás - 9

Díjátadás -10

Díjátadás -11

Díjátadás -12

Díjátadás -13

Díjátadás -14

Oklevél

Jutalom könyv 1

Jutalom könyv 2

Jutalom könyv 3

Jutalom könyv 4

Támogatóink

Naptár

2017. szeptember
HKSzCsPSzV
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Jusztina napja van ma

Látogatottság



Virág Zsolt: Kastélylexikon-11. Veszprém megye
Fo-Rom Invest, Budapest, 2012.

Kolontár- Lőrintepuszta: Bezerédj - Ihász-kúria

lebontva

A bezerédi Bezerédj família Zala vármegyei eredetű volt, a Lőrinte nemzetségből származott, első ismert őséről, Bezerédj Péterről 1327-ben történt említés. A címeres levelet Bezerédj Zsigmond és János kapta 1431-ben Zsigmond királytól. 1440-ben I. Ulászló király egy oklevél tanúsága szerint visszaadta a családnak Lőrinte birtokát, majd a família 1456-ban új adománylevelet kapott Bezerédre és Lőrintére. A Bezerédj família a 17. század második felében (I.) György Sopron vármegyei alispán fiaival két ágra oszlott. Bezerédj Zsigmondtól a főként Vas, Tolna és Somogy vármegyékben birtokos vámoscsaládi ág származott, Bezerédj (II.) Mihály pedig a Sopron, Tolna és Győr vármegyékben birtokos szerdahelyi ágat alapította meg.


Lőrintét a 18. század végén a szerdahelyi ifjabb ág birtokolta, amely Bezerédj Jóbtól származott. Tőle fia, Bezerédj Farkas örökölte a birtokot, aki szintén Lőrintén nyugszik. Róla is a fiára, Bezerédj (IV.) Mihályra szállt a település, akit szintén itt temettek el. A kúria több periódusban épült, többször bővítették, a klasszicista stílusú központi tömbjét az archív képeken látható stílusjegyei alapján az 1830-as években emelhették, Bezerédj (IV.) Mihály birtokossága idején. A kúria két szélén húzódó alacsonyabb oldalszárnyak végeihez csatlakozó egyemeletes, pavilonszerű saroktornyok az 1858-os kataszteri térképen már láthatóak voltak, ezek a romantikus historizmus stílusjegyeit hordozták, az 1850-es évek közepe táján épülhettek.


(Ekkor emelhették, vagy ekkor alakíthatták át a kúria hátsó homlokzatának a középrizalitját is, amely az archív képek alapján szintén romantikus stílusú volt.) A kúria 24 szobával rendelkezett.

Az 1852-es II. katonai felmérés térképén Lőrintét még faluként, az 1880-as III. katonai felmérés térképén viszont már csak majorként ábrázolták, ekkorra a neve is „Puszta Lőrinte” lett, a gazdasági egységben másfél tucatnyi épület állt.


Bezerédj (IV.) Mihály 1858-as halála után fia, Bezerédj Kristóf örökölte a birtokot. Bezerédj Veszprém vármegye devecseri járásának a főszolgabírója volt, majd 1848 májusában nemzetőr kapitány lett; amikor az 1848-as törvényeket kihirdette a népnek, azt mondta, hogy ezentúl minden polgár „mindenének oly szabados ura, mint akármelyik úr, azzal azt teheti, amit akar.” 1848 júniusától nemzetőr őrnagyként, zászlóaljparancsnokként küzdött, majd szeptembertől a vármegyei nemzetőrség parancsnoki posztját töltötte be. Decemberben lemondott tisztségéről, és visszavonult. A földbirtokos a szabadságharc bukása után Veszprém vármegye főispáni helytartójaként működött.

A családi hagyomány szerint a következő tulajdonos, a felpéczi Ihász família egy árverésen vette meg a lőrintepusztai birtokot, feltehetően Ihász Imre vásárolta meg az uradalmat és a kúriát. A felpéczi Ihász család 1631-ben kapott címeres nemeslevelet.


Ihász Imre fia, Ihász Lajos jogi és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, 1873-ban vette át a lőrintei, majd 1884-ben a hathalmi uradalom vezetését, és mindkettőt mintagazdasággá fejlesztette. 1882–93-ban az ajkai evangélikus egyházközség, 1899–1908-ban pedig a dunántúli evangélikus egyházkerület felügyelője volt, majd 1901-ben az országgyűlés főrendiházának tagja lett.

A földbirtokos sokat publikált, írásai a Vadász Lapokban, a Vadász- és Versenylapban és egyházi újságokban jelentek meg. Tenyészmarháit az 1896-os millenniumi kiállításon éremmel, terményeit az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazták. A király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki a földbirtokost.

1893-ban Ihász 806 katasztrális holddal rendelkezett a helységben. Ihász Lajos a végrendeletében lőrintei birtokát a Dunántúli Evangélikus Egyházkerületre hagyta. A földbirtokos felesége ásvai Jókay Etelka, Jókai Mór író unokahúga volt, örökbefogadott fia pedig ásvai Jókay- Ihász Miklós, ifjabb Jókay Mór árvája.

Ihász Lajos 1908-ban hunyt el; 1911-ben az uradalom 2871 katasztrális holdat tett ki, ezt özvegyi jogon Ihász felesége használhatta a haláláig.

Ihász Lajosné Jókay Etelka írónőnek fiatal korában gyakran jelentek meg írásai a Fővárosi Lapokban és a Pápai Lapokban. Később lőrintepusztai magányában francia regényeket fordított. Ihászné Lőrintén hunyt el 1939-ben, ekkor Ihász Lajos végrendelete alapján a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület vette át az uradalmat.

A majorban a kúrián kívül gazdatiszti ház, több cselédház, parádés istálló, tehénistálló, borjúistálló, igás istálló, birkahodály, disznótelep, hizlalda, búzamagtár, zabmagtár, gabonamagtár, takarmánytároló, fészer, pajta, üvegház, boros pince, kovácsműhely, bognárműhely, és mészoltó sorakozott.


A II. világháború után a Dunántúli Evangélikus Egyházkerülettől államosították a kúriát és a birtokot. Az 1940-es évek végétől az 1950-es évek végéig állami gazdasági kezelésben volt a kúria, a dolgozók és gyermekeik számára kultúrházat és iskolát alakítottak ki benne. Később lakásokat alakítottak ki az épületben, amelynek állapota fokozatosan leromlott.

A kúriát 1983-ban lebontották, a gazdasági épületek többsége is erre a sorsra jutott, napjainkban már csak néhány épület áll itt.

A kúria szabadon álló, földszintes, összetett alaprajzú, hosszan elnyúló épület volt. Az egyenes záródású ablakok felett a főszárnyon egyenes szemöldökpárkányok húzódtak. A főszárny főhomlokzata 3+(1+A+1)+3 osztást kapott, középrésze előtt 4 oszlopos timpanonos portikusz állt. A főszárny két széléhez, szimmetrikus, a főszárnynál keskenyebb és alacsonyabb oldalszárnyak kapcsolódtak, amelyeknek a végein egyemeletes, négyzetes alaprajzú, pavilonszerű, gúlasisakos saroktornyok álltak. A főszárny hátsó homlokzata 4+3+4 tengelyes volt, középen háromszög-oromzatos, félköríves ablakokkal ellátott rizalit lépett ki a fal síkjából, amelynek oldalain 1-1 ablak nyílt. Az oldalszárnyak 3 osztásúak voltak, a tornyok földszintjén1, emeletén 3 ablak nyílt, utóbbiak félköríves záródást kaptak. Az épület szárnyait kontyolt nyeregtető fedte.